Kokavecz N Katalin autoimmun pajzsmirigy alulműködésből fakadó betegségéből nyerte vissza életerejét és jelenleg új reményt nyújt V.Á.L.T.S egészségre életmódprogramjával a állapotuk javítására, akiknek autoimmun betegségük van. Rendszerét jelenleg tanítja, tanfolyamokon, online kurzuson, könyvén keresztül is elérhetők az ismeretek.

Kokavecz N Katalin

Kokavecz N Katalin

KM: Kata!  Elmondanád a történetedet?

KK: Eredeti szakmám szerint közgazdász vagyok, most már inkább úgy mondanám, hogy voltam 2010-ig. Egy multinacionális finn érdekeltségű cégnél dolgoztam. 2010 ben volt egy nagyon mély pont az életemben. Nagyfokú stressznek voltam kitéve ebben az időszakban. Minden összejött a munkámban és a magánéletemben is egy időben. Több országért voltam felelős, 2 éves volt a kisfiam, akkor kezdte a bölcsit, ezért bűntudatom volt. Apukám beteg lett, majd meghalt. Ekkor már rosszul éreztem magam. Aztán hazajött a férjem, és azt mondta, kapott egy lehetőséget és Ukrajnába fogunk költözni. Ukrajnában lettem igazán rosszul. Orvostól orvosig rohangáltam és nem kaptam valódi válaszokat a problémámra. Azt mondták, hogy a tüneteimet beképzelem magamnak és csak pihennem kell és helyre jövök.
Kiderült hogy nekem már gyerekkorom óta alulműködött a pajzsmirigyem és a halmozott stressz hatására összeomlott hormonrendszerem. Pajzsmirigy eredetű autoimmun betegséget diagnosztizáltak nálam. Kaptam hormonokat de semmi változást nem tapasztaltam.

Nem tudtam elfogadni azt a választ, hogy ne lenne erre a problémára megoldás. Elkezdtem utána keresni az interneten (ami nem feltétlenül jó megoldás), de jobb ötletem nem volt. Kerestem angol kurzusokat, mentorokat hogy megoldásra jussak. 5 év alatt amíg Ukrajnában voltunk szereztem egy diplomát és a hajamnál fogva húztam magam betegségből.
Mire hazaértünk jobban éreztem magam mint valaha addig. Legokockákból raktam újra össze magam. Nincsenek véletlenek azt gondolom, így a sors keze elvezetett egy marketing rendezvényre. Itt hasonló emberekkel vállalkozókkal találkoztam és itt fogalmazódott meg bennem hogy vállalkozást fogok indítani hogy segíthessek az embereknek.

KM: Milyen eredményeid vannak?

KK: Én nem vagyok orvos csupán a folyamatban tanítóként információközvetítőként veszek részt ezért írtam meg a könyvemet.

mmun sorsfordító program

Forrás: https://aipextraeletmod.wordpress.com

Kérés nélkül jöttek a pozitív visszajelzések az olvasóimtól, hogy végre valaki jól és érthetően leírta min mennek keresztül, illetve mi történik a szervezetükben. A funkcionális medicina diszciplina, amit én tanultam, megtanítja értelmezni a testünk jelzéseit. Aki elvégzi a tanfolyamomat, megtanulja visszavenni az irányítást a saját teste felett.
A könyvem második kiadásán vagyok túl. Engem iszonyatosan lelkesít, hogy olvasták a könyvemet és részt vettek a tanfolyamaimon.

Az emberek ezekkel az ismeretekkel életmódot tudnak váltani, ki tudják egészíteni a saját terápiájukat. Bár nekem pajzsmirigy eredetű betegségem volt, de mivel okokat és okozatokat oktatok, ezért bármilyen autoimmun betegségen segíthet ez a rendszer. A kutatások azt támasztják alá, hogy a krónikus betegségek hátterében mindig krónikus gyulladások állnak. A valódi okokat tesszük helyre és a dolgok gyökerénél állítjuk helyre az egyensúlyt. Ez nem egy könnyű program de ha valaki betartja szép eredményeket tud elérni vele, elmúlnak a tünetei.

Az első lépés mindig a fejben kezdődik. Ha tisztában van vele a beteg mit szeretne, hova szeretne elérni, könnyebben be tudja tartani az életmódváltás lépéseit.

KM: Szakemberekkel dolgozol-e együtt a programban?

KK: Ez egy fejlesztő program, amellyel mindenki a saját felelősségére változtat az életmódján. Az életmódváltást érdemes természetesen egyeztetni a kezelőorvossal.
A könyvemet szakorvos lektorálta és nagyon jó véleménnyel van a programomról. Azóta ő is alkalmazza ezeket a megoldásrendszereket, módszertanokat.

KM: Kata említenéd, hogy milyen nehézségekkel néztél szembe?

KK: Az egészségi állapotommal voltak problémáim kezdetben. Annyira rosszul voltam hogy nem tudtam kikelni az ágyból. Konkrétan arra sem volt energiám, hogy saját magamat lássam el, nemhogy még kicsi gyerekemet.

Amikor jobban lettem akkor azt kezdtem el érezni hogy rengeteg információ és tudás között nem tudok rendszert vágni. Az emberek állandóan azt kérdezték tőlem, meséljem el, hogyan lettem jobban. Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy ebből vállalkozást építsek.

Rájöttem, hogy ezt a rendszerezett tudást kell közvetítenem az embereknek, hogy érthető legyen.
Egyre többet kezdtem el dolgozni, hogy minél több embernek segíthessek. Rájöttem azonban, hogy a korlát én vagyok, hisz egy nap csak bizonyos számú embert tudok fogadni. Más módszerrel kell, hogy több emberhez eljuthassak.
Ezt követően elkezdtem előadásokat tartani, majd megírtam a könyvemet.
Aztán rájöttem, ha online tartom az előadásokat még több emberhez el tudok jutni.

KM: Mennyien vettek részt a programokban eddig?

KK: Online több mint kétszázan, a könyvem pedig a második kiadás után több mint kétezer példányban jutott el az emberekhez.végén
Van egy 7+1 hetes ingyenes online mini kurzusom,   ezt követően 7+1 hetes online kurzusra lehet jelentkezni, ahol mentorálást is kapnak a résztvevők.
Csoportokban dolgozunk, az emberek látják egymás nehézségeit, illetve a haladást másoknál is. Így tudjuk egymást segíteni és így még hatékonyabban tudunk dolgozni.

KM: Kata, ki segített neked, hogy ezt az eredményt elérd?

KK: Természetesen a családot is meg kell hogy említsem. A kamasz fiam azt mondja most, hogy „zöld UFOsítottam” magam, de kétségtelen, hogy az étrendváltásom és életmódváltásom a családéra is hatással volt.

Az amerikai mentoraimat tudom megemlíteni, ők azok akiktől megtanultam a funkcionális medicina diszciplínát. Aztán természetesen sokat kellett tanulnom marketing mentoraimtól is. A tanulás nemcsak szakmai ismeretekre korlátozódik, hanem folyamatos önfejlesztésből is áll. A mentoraim megerősítettek abban hogy értékes, amit csinálok. Nagyon fontosnak tartom, hogy kívülről is kapjak visszajelzést, hogy amit csinálok, az fontos és értékes.
Nagyon fontos számomra hogy olyan vállalkozói közösséghez tartozom, ahol értik,hogy miről beszélek, értik a kihívásaimat, tudok tőlük tanulni, fejlődni.

KM: Mi ad erőt egy egészségileg, vagy lelkileg mélyponton lévő ember számára, hogy erőt merítsen és feljebb emelkedjen a problémáin?

„Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, 
ha leereszkedünk a szakadék legmélyére.
Ahol összerogysz, ott lapul a kincs.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.  Joseph Campbell

KM: Köszönöm az interjút!

A V.Á.L.T.S egészségre életmódprogram honlapja >>>

Ha úgy érzed, kis lépésre vagy a döntéstől – munkaváltásban töröd a fejed, esetleg vállalkozóvá szeretnél válni, csatlakozz a „Kapcsolj turbófokozatra” programhoz!
Gyere a csoportba, hasznos tartalmak a témában, december végéig ingyenesen! Katt ide!

Vagy gyere, a személyre szabott konzultáció első alkalommal a HEPPI PÉNTEKEN kedvezményesen, vagy ingyenesen vehető igénybe.
Regisztráció kötelező!

Hozzászólások